Ölje meg nyár, ősz ne sirassa hosszú, kinzó szerelmünk.
Tégyünk úgy, mintha nem is fájna. Úgyis mindegy. Zsóka nevessünk!
A fiatal zsenge kis hajtás meleg csókesőn nyúlt íly nagyra,
de a második aszályos nyár nagy meleg most kiszárasztja.
Tegyünk úgy, mintha nem sajnálnánk, mintha volna sok új palánta,
melyhez az idő kegyesebb lesz, hogy megerősödjön, kivárja.
Ezt meg közösen vessük tűzre, ítéljük a legszebb halálra.
Satnya volt már rügyfakadáskor s lehullt sok cifra kis virága.
Ennek soha nem lesz szüretje. Emléke is hadd vesszen, múljon.
Lesz száz világravalóbb nála, ne is gyógyítsuk, hagy pusztuljon.
Ha ápolnánk, ha könyörülnénk, úgyis férges gyümölcsöt hozna,
de többet ez meg ne fertőzzön, tűzbe vele, be a lángokba!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése