Este, mikor feljön a csillag
és elnémul a zajos táj;
szótlanul magamban hívlak
és érzem jól: az emlék fáj.
Ha útján a vén hold elindul
és bőven szórja aranyát;
valami bennem zengve jajdul
hogy Te is hallhatod szavát.
Mikor látom a csillagot,
a lelkem érted eleped;
benne örök nyomot hagyott
Kémlelő két bús kék szemed.
És mikor álmok jönnek itt
Bársonyos puha fénybe;
Akaratlan eszembe jut
dús hajfürtjeid szőkesége.
Megtisztulva a bűn mocskától
Isten fehér palástot ád;
feléled újra emlékemben
a Te kedves fehér ruhád.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése