/Titka hol vidám, gondtalan, hol szomorú
életuntságról tanuskodó verseimnek./
Én két külön világban élek.
Egyik a nappal: csupa fény.
Ilyenkor hazug , vidám kedvem
s az életem a költemény.
Emléktelen, sokszínű játék:
boros, bibircsók kocsma-nóta
száll egész vígan napnyugtáig,
- napnyugtáig már reggel óta.
Soha a fény őszinteséget nem
nem hallott az én cudar számról
elszállni s a nevetésem
gonosz, vigyorgó és kajáni.
Akit nappal szeretek, annak
átok az éjjel, mert vívódik
sok sírí rémmel és elveszett,
mert hiába szent gerjedése,
mert álarc borult egy gonosz lényre.
De az este, másik világom
igaz, mert ébren van a lélek.
Nem bírok hazudni senkinek,
mert szemembe csillagok néznek.
Ha hazudok, a hangom reszket,
két szemem lapos nagyot pislant
s akkor elfutok, mert űz a lélek,
bármily édes hang kiálthat, hívhat.
Este mindig igaz a tettem.
A lélek úr, bíró felettem.
Ilyenkor mindent szépen sorba
bavallok s magamat pokolba
kárhoztatom. Ilyenkor érzem,
hogy mit jelentesz te énnekem.
este szeretlek és szeress te is:
igaz a szavam és a lelkem is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése