Nem is fájna énnékem semmi,
ha ma vagy holnap menni kéne:
nem lennék búsabb, se merengőbb,
könyörögve nem esnék térdre.
Nem sajnálnék itt hagyni semmit.
(Hisz nekem semmim sem volt soha.)
S azt a semmit, ami enyém volt
Sajnálat nélkül vetném sutba.
Talán, még egy furcsa, szép nótát
eldalolnék a búcsúzásra,
hogy a szíve egy pillanatig
minden élőnek szúrón fájna.
Büszke, gőgös pogányként mennék:
füttyös, dalos, bokázó kedvvel,
ha egyszer már leszámolhatnék
magammal és az emberekkel.
Úgy mennék el, mint akinek nincs
egy garasa, se adóssága,
de büszke, mert önként indul,
és bátran indul a halálba.
/Kaposvár, 1944./
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése