Márton Gábor,
azaz
Marci bácsi, a tanító, az író, a költő, az édesapa, a nagypapa

Emlékezés

Márton Panka vagyok, a Papa első számú unokája (ő hívott így). Drága nagypapám emlékére hoztam létre ezt a blogot, hogy bármikor olvasgathassam, és ha valaki emlékezni szeretne rá, szintén belemerülhet írásaiba.
Papa olyan ember volt, akiről csak jót lehet mondani, minden emlékem kedves vele kapcsolatban. Talán egyetlenegyszer volt mérges rám, akkor is jogosan. Mindig mesélt nekünk, verseket mondott, mindenféle finomsággal várt minket és amíg bírt, kijött elénk a vonathoz vagy a buszhoz. Nem beszélt sokat otthon, nehezen jutott szóhoz. Ezt nagyon sajnálom, most látom, mennyire keveset tudtam róla, mennyi mindenről kérdezhettem volna. Sajnos 2010. január 7-én örökre kiesett
kezéből a toll . Amikor kezembe vettem az írásait, hogy átnézem, rendszerezem őket, csak olvastam, habzsoltam a gyöngy betűket. Úgy gondolom, nem tartom meg magamnak ezt a kincset, megosztom Veletek!
Életéről pár szóban: több testvére volt, édesapja korán meghalt. Mivel a sok gyermeket édesanyja nem tudta egyedül eltartani, 10 évesen intézetbe adta, ahol jól érezte magát, de édesanyja rettenetesen hiányozhatott neki, mert nagyon sok verse erről tanúskodik. Tanítóképzőbe járt, majd tanyasi tanító lett belőle. Jó ideig egyszerre tanított 8 évfolyamot egyedül. Fiatalkorától sok verset írt, életrajzi regényeket, drámákat. Ezekből kaphattok itt ízelítőt. Jó csemegézést!

2010. február 5., péntek

ÉLET-HALÁL

Ha az este
lepke-leple
barna színre
van befestve
megjön a szív
régi kedve.
-s a bú fölé
kerekedve-
minden bánat
elfeledve
szürke porba
van temetve.

De ki kora
téli este
jövendőjét
már kileste
undorodva
fordul vissza,
s szól: rút este
hess te, hess te.
Fájdalommal
nyugszik bele
eljövendő
életébe,
s fanyalogva
néz elébe.

És ha látod
téli este
életedbe
belelesve
magad ifjan
összetörve
felsóhajtasz
(el)keseredve
"Ó de beste,
ó de beste!"

Bár a beste
öreg este
csúnya titka
ki van lesve,
a fájdalmad,
borzadásod
sose lehet
eltemetve,
emlék nélkül
elfeledve.

Vagy színesen
szépre festve,
s hófehéren
van elrejtve
az estébe
jövőd, képed.
Mégis, mégis
borzongsz félve,
hogy nem maradsz
te sem élve.

Remegsz, mint az
apró kéve
rezeg az est
hűs szelébe.
Undorodva
fordulsz félre,
s felsóhajtasz
szívrepesve:
"Bárcsak én meg-
úsznám élve!"

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése