Márton Gábor,
azaz
Marci bácsi, a tanító, az író, a költő, az édesapa, a nagypapa

Emlékezés

Márton Panka vagyok, a Papa első számú unokája (ő hívott így). Drága nagypapám emlékére hoztam létre ezt a blogot, hogy bármikor olvasgathassam, és ha valaki emlékezni szeretne rá, szintén belemerülhet írásaiba.
Papa olyan ember volt, akiről csak jót lehet mondani, minden emlékem kedves vele kapcsolatban. Talán egyetlenegyszer volt mérges rám, akkor is jogosan. Mindig mesélt nekünk, verseket mondott, mindenféle finomsággal várt minket és amíg bírt, kijött elénk a vonathoz vagy a buszhoz. Nem beszélt sokat otthon, nehezen jutott szóhoz. Ezt nagyon sajnálom, most látom, mennyire keveset tudtam róla, mennyi mindenről kérdezhettem volna. Sajnos 2010. január 7-én örökre kiesett
kezéből a toll . Amikor kezembe vettem az írásait, hogy átnézem, rendszerezem őket, csak olvastam, habzsoltam a gyöngy betűket. Úgy gondolom, nem tartom meg magamnak ezt a kincset, megosztom Veletek!
Életéről pár szóban: több testvére volt, édesapja korán meghalt. Mivel a sok gyermeket édesanyja nem tudta egyedül eltartani, 10 évesen intézetbe adta, ahol jól érezte magát, de édesanyja rettenetesen hiányozhatott neki, mert nagyon sok verse erről tanúskodik. Tanítóképzőbe járt, majd tanyasi tanító lett belőle. Jó ideig egyszerre tanított 8 évfolyamot egyedül. Fiatalkorától sok verset írt, életrajzi regényeket, drámákat. Ezekből kaphattok itt ízelítőt. Jó csemegézést!

2010. december 24., péntek

CSAK EL INNÉT...

Elég volt a céltalan bolyongás,

elég volt már az őrült hajsza;

legyen a vég egy búgó bús sikoltás

és rogyjak bé a szennybe a piszokba,

csak el innet.


Elég volt a paradicsomi sors,

elég volt a bűnök Sodomája;

hosszú már így is életem fonálja,

nem kormányzok, mindegy, hogy hova,

csal el innét.


Elég volt már a kínos vergődésből,

elég volt már a megpróbáltatás;

nem biztatom tajtékzó lovaim,

hogy érjen fél úton a nagy kaszás,

csak el innet.


Itt kanyarogsz utam a Karszt tetőn,

szakadék szélén állok reszketőn;

le kell zuhannom,--mindegy, hogy hova,

ha más hova nem, hát a pokolba,

csak el innét.


(Újvidék)

ÉN IS KELETRŐL JÖTTEM

Régen,...mikor még népek jöttek

az emberiség országútján,

mikor az ősök vándoroltak

keresztül falvan, erdőn, pusztán,

az én apám is ott rohant

halált megvető bátorsággal,

az én apám is akkor jött be

vállain párduc-kacagánnyal,

kezében felajzott röpke nyíllal,

keblében dobogó magyar szívvel.

Álmos vezérét követve

alatta tombolt karcsú ménje.


Én is keletről jöttem,

-Régen,...az álmok hajnalán,

mikor vezérlő Álmost követte

nyugat felé az ősapám.


Én is keletről jöttem,

mikor vérből hullott zivatar,

mikor népével kelt még harcra

az Olympos ezer lakója.

Mikor az emberekkel együtt

az Istenek is öldököltek;

Akkor sokklat dúsabb termést hoztak

a vérben ázott szántóföldek.

Mikor még hősen dobogtak a szivek;

akkor,...a vérzivatarban keletről jöttem.


ÉN A TERMÉSZET SZERETŐJE VAGYOK

A kék felhőkkel fedett ég alatt

szeretnék lakni magam békén,

hol szemeimet megnyugtatnám

mennybenyúló nagy hegyek bércén;

én a természet szeretője vagyok.


Szeretnék pihenni virágágyon,

ezer virág dús szagát szívnám.

Szeretnék keresztül vándorolni

egyfolytában vagy száz világon;

én a természet szeretője vagyok.


Én a kék selymű égért vágyom

és a haragzöld lombokért;

a elbolyongva egy lankás tájon

rajongni zúgó habokért;

én a természet szeretője vagyok.


Szeretnék egyszer beletúrni

szőke-selymű arany hajába

s kedvesemnek ölére hajtani fejem,

-ezek csask vágyak, vak vágyak,-hiába;

én a természet szeretője vagyok.


Szerelmesem szeme a Nap,

gyémántjai: a csillagok,

dús hajfürtje: a zöld mező,

sóhaji: éjek, s nappalok;

én a természet szeretője vagyok.

CSAK VÉRT NE

Bánom is én, bármi jön,

Mámor, bánat, mosoly vagy könny.

Bármi jöhet, állok elébe.

Mindent kiállok, csak vért ne, vért ne!


Csapjon gyilkosan bele az éjbe

Ezer villám a vak sötétbe.

Nem rettegek, állok elébe,

Hozhatnak mindent, csak vért ne, csak vért ne!


Hullhat körültem kénköves eső,

Zuhanjon a föld feneketlen mélybe,

Zavarodjon meg minden agyvelő,

csak vért ne, csak vért ne!


Vagy, ha már vér van, legyen borral

Keverve, mit egy szép lány kotyval.

Akkor nem bánom; fürödjék vérben,

Akkor nem félek, állok elébe.


(Újvidék)