Márton Gábor,
azaz
Marci bácsi, a tanító, az író, a költő, az édesapa, a nagypapa

Emlékezés

Márton Panka vagyok, a Papa első számú unokája (ő hívott így). Drága nagypapám emlékére hoztam létre ezt a blogot, hogy bármikor olvasgathassam, és ha valaki emlékezni szeretne rá, szintén belemerülhet írásaiba.
Papa olyan ember volt, akiről csak jót lehet mondani, minden emlékem kedves vele kapcsolatban. Talán egyetlenegyszer volt mérges rám, akkor is jogosan. Mindig mesélt nekünk, verseket mondott, mindenféle finomsággal várt minket és amíg bírt, kijött elénk a vonathoz vagy a buszhoz. Nem beszélt sokat otthon, nehezen jutott szóhoz. Ezt nagyon sajnálom, most látom, mennyire keveset tudtam róla, mennyi mindenről kérdezhettem volna. Sajnos 2010. január 7-én örökre kiesett
kezéből a toll . Amikor kezembe vettem az írásait, hogy átnézem, rendszerezem őket, csak olvastam, habzsoltam a gyöngy betűket. Úgy gondolom, nem tartom meg magamnak ezt a kincset, megosztom Veletek!
Életéről pár szóban: több testvére volt, édesapja korán meghalt. Mivel a sok gyermeket édesanyja nem tudta egyedül eltartani, 10 évesen intézetbe adta, ahol jól érezte magát, de édesanyja rettenetesen hiányozhatott neki, mert nagyon sok verse erről tanúskodik. Tanítóképzőbe járt, majd tanyasi tanító lett belőle. Jó ideig egyszerre tanított 8 évfolyamot egyedül. Fiatalkorától sok verset írt, életrajzi regényeket, drámákat. Ezekből kaphattok itt ízelítőt. Jó csemegézést!

2010. szeptember 16., csütörtök

VÉGRE

Csak végre mégis vége lett a hétnek.

Fészkemben nyugton megpihenhetek.

Forró melegség tölti el a szívem:

Mégse mostoha a világ velem.


Bármily jósághoz kell a fájdalom,

Örömhöz kell a keserűség.

Akkor érezzük sorsunk édességét,

Ha már ízleltük annak keserét.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése