Megszólal a templom tornya,
Zeng-bong valahány haragja.
Hirdeti, hogy Isten hívja
Az embert szent áldozatra.
Vallásos, buzgó emberek
Ünneplőbe öltözködnek.
És mennek az Úr elébe,
Kinek nagy a dicsősége.
Oly jó Isten hozzád, ember;
Magát adja eledelnek.
Isten az ostyában rejtez,
S vele táplálkoznak lelkek.
És milyen nagy a jósága,
Magát újra feláldozza.
Az emberért, a bűnösért,
Így enyhíti büntetését.
Mennyire nem érdemelte
Meg ezt a föld teremtése.
Isten köztünk elevenen
A szent-ostyában van jelen.
Egy hópehely, kenyérmorzsa,
Mégis milliókat vonza.
Többen hódolnak szerényen,
Mint a világverő vezérnek.
És mily csodás a hatalma,
Lelkünket megacélozza.
E csodás ostyáért mennek
Vértanukul az emberek.
Varázsol félőből bátort,
Sőt mártírt is akárhányszor.
Végtelen erő, hatalom
Van e lelki táplálékon.
Csodás módon van ott jelen,
Nem fejti meg azt senki sem.
Átváltozik a misében:
„Ez a testem,…Ez a vérem.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése