Márton Gábor,
azaz
Marci bácsi, a tanító, az író, a költő, az édesapa, a nagypapa

Emlékezés

Márton Panka vagyok, a Papa első számú unokája (ő hívott így). Drága nagypapám emlékére hoztam létre ezt a blogot, hogy bármikor olvasgathassam, és ha valaki emlékezni szeretne rá, szintén belemerülhet írásaiba.
Papa olyan ember volt, akiről csak jót lehet mondani, minden emlékem kedves vele kapcsolatban. Talán egyetlenegyszer volt mérges rám, akkor is jogosan. Mindig mesélt nekünk, verseket mondott, mindenféle finomsággal várt minket és amíg bírt, kijött elénk a vonathoz vagy a buszhoz. Nem beszélt sokat otthon, nehezen jutott szóhoz. Ezt nagyon sajnálom, most látom, mennyire keveset tudtam róla, mennyi mindenről kérdezhettem volna. Sajnos 2010. január 7-én örökre kiesett
kezéből a toll . Amikor kezembe vettem az írásait, hogy átnézem, rendszerezem őket, csak olvastam, habzsoltam a gyöngy betűket. Úgy gondolom, nem tartom meg magamnak ezt a kincset, megosztom Veletek!
Életéről pár szóban: több testvére volt, édesapja korán meghalt. Mivel a sok gyermeket édesanyja nem tudta egyedül eltartani, 10 évesen intézetbe adta, ahol jól érezte magát, de édesanyja rettenetesen hiányozhatott neki, mert nagyon sok verse erről tanúskodik. Tanítóképzőbe járt, majd tanyasi tanító lett belőle. Jó ideig egyszerre tanított 8 évfolyamot egyedül. Fiatalkorától sok verset írt, életrajzi regényeket, drámákat. Ezekből kaphattok itt ízelítőt. Jó csemegézést!

2010. szeptember 16., csütörtök

MIT NEM TETTEM?

Voltam már minden, tettem már mindent,

Hogy levedlettem a gyermeki inget.

Fúrtam, faragtam, barkácsoltam,

Pókhálót szőttem úgy gondolatban.


Daloltam egyszer a nyári éjbe,

Lábaltam bűnben, jóságban, kéjben.

Futottam versenyt, repültem légben

És vágyakoztam a kéklő égre.


Gondoltam szépre, örök hűségre.

Szívembe néztem, jövőm elébe.

Vágytam hazulról világot látni,

Üstököst nézni, jobb sorst remélni.


A szebb remények csillagát követtem,

Néztem már napra, szivárványt kerestem.

Nem egyszer sziklán kopogott léptem,

Örömtől, bútól volt festve képem.


Festettem képet,-gondolatban szépet,

-Reméltem egyszer, csak egyszer, egyet.

Egyszer reméltem, és a reményem

-teljesülhet-e, súgjátok nékem!


Teljesült egy vágy valaha, régen,

Mikor az úton MELLETTE léptem.

Mikor a légben fecske szállt felettem,

Amikor egyszer szabad volt szeretnem.


Kerestem álmom, kerestem sorsom,

Rozzant vállamon keresztem hordom.

Trónoltam egyszer nagy boroshordón,

-Fülembe zúgott jövendő sorsom.


Dalra találtam orgonalombon,

Jött már a sorsom, a régi, ódon.

Láttam költöző madár-csoportot,

Láttam szerelmest, vakot, bolondot.


Húztam a légben darvak "V"-jében,

Néztem az égre, vártam nagy szélben.

Reméltem híven reménytelenben,

Egy szembe egyszer már belenéztem.


Daloltam egyszer a nyári éjben,

Lábaltam bűnben, jóságban, kéjben.

Teljesült egy vágy valaha-,...régen,

Mikor az úton mellette léptem.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése