Márton Gábor,
azaz
Marci bácsi, a tanító, az író, a költő, az édesapa, a nagypapa

Emlékezés

Márton Panka vagyok, a Papa első számú unokája (ő hívott így). Drága nagypapám emlékére hoztam létre ezt a blogot, hogy bármikor olvasgathassam, és ha valaki emlékezni szeretne rá, szintén belemerülhet írásaiba.
Papa olyan ember volt, akiről csak jót lehet mondani, minden emlékem kedves vele kapcsolatban. Talán egyetlenegyszer volt mérges rám, akkor is jogosan. Mindig mesélt nekünk, verseket mondott, mindenféle finomsággal várt minket és amíg bírt, kijött elénk a vonathoz vagy a buszhoz. Nem beszélt sokat otthon, nehezen jutott szóhoz. Ezt nagyon sajnálom, most látom, mennyire keveset tudtam róla, mennyi mindenről kérdezhettem volna. Sajnos 2010. január 7-én örökre kiesett
kezéből a toll . Amikor kezembe vettem az írásait, hogy átnézem, rendszerezem őket, csak olvastam, habzsoltam a gyöngy betűket. Úgy gondolom, nem tartom meg magamnak ezt a kincset, megosztom Veletek!
Életéről pár szóban: több testvére volt, édesapja korán meghalt. Mivel a sok gyermeket édesanyja nem tudta egyedül eltartani, 10 évesen intézetbe adta, ahol jól érezte magát, de édesanyja rettenetesen hiányozhatott neki, mert nagyon sok verse erről tanúskodik. Tanítóképzőbe járt, majd tanyasi tanító lett belőle. Jó ideig egyszerre tanított 8 évfolyamot egyedül. Fiatalkorától sok verset írt, életrajzi regényeket, drámákat. Ezekből kaphattok itt ízelítőt. Jó csemegézést!

2010. szeptember 16., csütörtök

VÉGRE

Csak végre mégis vége lett a hétnek.

Fészkemben nyugton megpihenhetek.

Forró melegség tölti el a szívem:

Mégse mostoha a világ velem.


Bármily jósághoz kell a fájdalom,

Örömhöz kell a keserűség.

Akkor érezzük sorsunk édességét,

Ha már ízleltük annak keserét.

KORHELY DAL

"Hajrá! Azért is! Ne búsulj testvér.

Soká jön még a furcsa vég.

Ne kopaszd azt a madarat,

Melyet kezed meg nem foghat.


Ne gondoljál a jövődre előre,

Egy tappottat sem menj testvér mellőlem!

Örülj, hogy tiéd a jelen,

Mulass túl az életeden.


Pohár a kézbe... ki vele középre!

Legény a gátra... végre, valahára.

Koccints pohárral egészségére

A soha nem késő halálnak.


Oda se neki, régi víg bajtárs,

Jöjjön mulatni minden jó pajtás!

Ne nézzünk mást, csak a jelent,

Ne feszegessük, jövőnk mit jelent.


Pohár a kézbe...ki vele középre!

Legény a gátra...végre, valahára.

Minden cigány sarokba lesz máma,

Egy pohár a bútemetés ára.


Húzzad cigány, te rongy dádé!!!

Enyém vagy most, nem anyádé.

Sarkaddal verd bőgőd húrját,

-Itt mulat a gondtalanság.


Reggeltől estig, esttől reggelig

Húzd a bőgőd húrjaszakadtáig.

-Búsuljon a ló, elég nagy a feje-

Sírásó énekel:- SOSE HALUNK MEG-."

MIT NEM TETTEM?

Voltam már minden, tettem már mindent,

Hogy levedlettem a gyermeki inget.

Fúrtam, faragtam, barkácsoltam,

Pókhálót szőttem úgy gondolatban.


Daloltam egyszer a nyári éjbe,

Lábaltam bűnben, jóságban, kéjben.

Futottam versenyt, repültem légben

És vágyakoztam a kéklő égre.


Gondoltam szépre, örök hűségre.

Szívembe néztem, jövőm elébe.

Vágytam hazulról világot látni,

Üstököst nézni, jobb sorst remélni.


A szebb remények csillagát követtem,

Néztem már napra, szivárványt kerestem.

Nem egyszer sziklán kopogott léptem,

Örömtől, bútól volt festve képem.


Festettem képet,-gondolatban szépet,

-Reméltem egyszer, csak egyszer, egyet.

Egyszer reméltem, és a reményem

-teljesülhet-e, súgjátok nékem!


Teljesült egy vágy valaha, régen,

Mikor az úton MELLETTE léptem.

Mikor a légben fecske szállt felettem,

Amikor egyszer szabad volt szeretnem.


Kerestem álmom, kerestem sorsom,

Rozzant vállamon keresztem hordom.

Trónoltam egyszer nagy boroshordón,

-Fülembe zúgott jövendő sorsom.


Dalra találtam orgonalombon,

Jött már a sorsom, a régi, ódon.

Láttam költöző madár-csoportot,

Láttam szerelmest, vakot, bolondot.


Húztam a légben darvak "V"-jében,

Néztem az égre, vártam nagy szélben.

Reméltem híven reménytelenben,

Egy szembe egyszer már belenéztem.


Daloltam egyszer a nyári éjben,

Lábaltam bűnben, jóságban, kéjben.

Teljesült egy vágy valaha-,...régen,

Mikor az úton mellette léptem.


EST SZEGEDEN

Giling-galang…szól a harang

Szegedre szállt az alkonyat.

Az est már szárnyat bontogat,

Hogy a földet betakarja.


Elsötétlő égboltozat

Már elnyugvó tájra mutat.

Élet künn egyre lejjeb hagy,

Kifáradt már az emberhad.


Hűs esti szél muzsikája

Ablakom üvegét rázza.

Dalt dúdol az esti szellő

Altató dalt, elmerengőt.


A repülőgépek helyett

Légben denevér-had repked.

Csak most indul zsákmány után

Később vígan, előbb lustán.


Megáll az élet, megmered;

Mint egy útszéli feszület.

Az ember már aludni tér,

A nyári éj álmot ígér.


Éji madár is csendben száll,

Bús kuvik szól: „Itt a halál”.

Esti lámpák halvány bíborában

Éji-rovar dong, csak úgy magában.


Valahonnan bagolyhuhogás

Száll az éjben ezer brummogás.

Máshol macska megy zsákmány után,

Békák ugrálnak s nyikognak bután.


Néha hallatszik mozdony sípolása,

Mint a fuldokló segélykiáltása.

Kék esti égen csillagok vibrálnak;

Kacsintanak a múló éjszakának.


Ablakom alatt facipő kopog,

És ahogy lépnek, tompán nyikorog.

Eldúdolja altatódalomat,

És elröpíti gondolatomat.


Együgyű dal és mesteri zene

Elkeveredik fáradt fejembe.

Éjszaka bejön az ablakomon,

Szemem lecsukom...alszom...álmodom.

2010. szeptember 5., vasárnap

Ez a testem, ez a vérem


Megszólal a templom tornya,

Zeng-bong valahány haragja.

Hirdeti, hogy Isten hívja

Az embert szent áldozatra.


Vallásos, buzgó emberek

Ünneplőbe öltözködnek.

És mennek az Úr elébe,

Kinek nagy a dicsősége.


Oly jó Isten hozzád, ember;

Magát adja eledelnek.

Isten az ostyában rejtez,

S vele táplálkoznak lelkek.


És milyen nagy a jósága,

Magát újra feláldozza.

Az emberért, a bűnösért,

Így enyhíti büntetését.


Mennyire nem érdemelte

Meg ezt a föld teremtése.

Isten köztünk elevenen

A szent-ostyában van jelen.


Egy hópehely, kenyérmorzsa,

Mégis milliókat vonza.

Többen hódolnak szerényen,

Mint a világverő vezérnek.


És mily csodás a hatalma,

Lelkünket megacélozza.

E csodás ostyáért mennek

Vértanukul az emberek.


Varázsol félőből bátort,

Sőt mártírt is akárhányszor.

Végtelen erő, hatalom

Van e lelki táplálékon.


Csodás módon van ott jelen,

Nem fejti meg azt senki sem.

Átváltozik a misében:

„Ez a testem,…Ez a vérem.”

Verseny a halállal


Jaj! De gyorsan fut az élet,

A halál versenyez véle.


Célunk a mély, csúf sírgödör,

Örüljön, ki lassan döcög.


Egészséged megmutatja,

Milyen a futás irama,


S a nagy útból mennél többet

Tettek, annál öregebbek.


Hosszú, hosszú az az út,

De mindenki célhoz jut.


Ha nem akarsz is, kell futnod,

Vég célodhoz el kell jutnod.


Van sok, aki olyan gyenge,

Nem jutna az út végére,


Kanyarokat által vágja,

S belerohan a halálba.


A célt átugrani nem

Lehet egy embernek sem.


Fáradt lábbal, kábult fejjel

Érsz a célhoz, s beleesel.

Intelmek



Nem mind arany, ami fénylik,

Mindenkiben érték rejlik.

-de munkálni kell a földet;

anélkül bojtorjánt termett.-

LÉLEK az úr, szolga a TEST,

Lelkednek adj több eledelt;

Testednek is adj meg mindent,

Csak a kelletnél ne többet!

Ha nem, úr lesz a szolgából,

S urát kinyomja jogából.

-Majd úr szolgál a szolgának,

elköveted nagy hibádat.-

Tápláld, adj sokat testedre,

Mert: „Ép testben van ép lélek.”

Azért az úr ne koplaljon,

Hogy a szolga jól lakhasson,

Mert a lélek a fontosabb,

Érte kapod meg jutalmad.

Mentsd a sárba hullott kincset,

Úgy növeld kis értékedet!

Csak az arany kell a sárból,

Sarat találhatsz akárhol.

Annyival több minden ember,

Amennyi lelket megmentett.

Fészek volt rajta



Kis kertünkben egy körtefán

Fészkelt szép sárgarigó pár.

Zöld lombok közt fütyörésztek,

Tán keresték a kedvünket.


De jött egy nagy katasztrófa,

Mert kiszáradt a körtefa,

Amelyen volt puha fészkük,

Hol eldalolták énekük.


Kivetettük a körtefát,

Hogy kereste a rigó pár!

Nem volt meg a régi fészek,

Melyben nekem énekeltek.


Oly szokatlan volt. Szegénykék

A körtefát hogy keresték!

És sírtak szegények sokat,

Mert elvettük a házukat.