Márton Gábor,
azaz
Marci bácsi, a tanító, az író, a költő, az édesapa, a nagypapa

Emlékezés

Márton Panka vagyok, a Papa első számú unokája (ő hívott így). Drága nagypapám emlékére hoztam létre ezt a blogot, hogy bármikor olvasgathassam, és ha valaki emlékezni szeretne rá, szintén belemerülhet írásaiba.
Papa olyan ember volt, akiről csak jót lehet mondani, minden emlékem kedves vele kapcsolatban. Talán egyetlenegyszer volt mérges rám, akkor is jogosan. Mindig mesélt nekünk, verseket mondott, mindenféle finomsággal várt minket és amíg bírt, kijött elénk a vonathoz vagy a buszhoz. Nem beszélt sokat otthon, nehezen jutott szóhoz. Ezt nagyon sajnálom, most látom, mennyire keveset tudtam róla, mennyi mindenről kérdezhettem volna. Sajnos 2010. január 7-én örökre kiesett
kezéből a toll . Amikor kezembe vettem az írásait, hogy átnézem, rendszerezem őket, csak olvastam, habzsoltam a gyöngy betűket. Úgy gondolom, nem tartom meg magamnak ezt a kincset, megosztom Veletek!
Életéről pár szóban: több testvére volt, édesapja korán meghalt. Mivel a sok gyermeket édesanyja nem tudta egyedül eltartani, 10 évesen intézetbe adta, ahol jól érezte magát, de édesanyja rettenetesen hiányozhatott neki, mert nagyon sok verse erről tanúskodik. Tanítóképzőbe járt, majd tanyasi tanító lett belőle. Jó ideig egyszerre tanított 8 évfolyamot egyedül. Fiatalkorától sok verset írt, életrajzi regényeket, drámákat. Ezekből kaphattok itt ízelítőt. Jó csemegézést!

2011. január 7., péntek

EGY ÉVE


JUHÁSZ GYULA: CONSOLATIO

Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek,
Hiába szállnak árnyak, álmok, évek.
Ők itt maradnak bennünk csöndesen még,
Hiszen hazánk nekünk a végtelenség.


Emlékük, mint a lámpafény az estben,
Kitündököl és ragyog egyre szebben
És melegít, mint kandalló a télben,
Derűs szelíden és örök fehéren.


Szemünkben tükrözik tekintetük még
S a boldog órák drága, tiszta üdvét
Fölissza lelkünk, mint virág a napfényt
És élnek ők tovább, szűz gondolatként

Egy éve, hogy itthagyott minket.

Drága Papa! Gondolunk Rád!

Emlékére egy szeretettel teli vers Tőle 1954-ből:

KISFIAMNAK

Kis ágyad mellett zúg a kályha,
duruzsol meleg éneket.
s nyárrá hevíti,-hogy ne érezd-
a fagyos, gonosz teleket.

Kint ordas tépőfogait
közeledő tél csikorgatja,
hogy gyenge kicsi életed
éles fogával megkínozza.

Ne félj fiam! Nem lesz hatalma!
A hegyek gyomra még tele,
szenét a bányász neked adja
a kis szobánknak lesz melege.

Ablakunkon beles a sötét
Nincsen ijesztő rém hatalma,
mert fényét a tanyánk villanya
arany kévékben szétárasztja.

Az unalmat messze elűzzük.
Úgy-e kisfiam csudajó
a mi kis varázsotthonunk;
zenél, nevet a rádió.

Jó kicsi meleg otthonunkban
térdemre veszlek lovagolni-
-"Hol volt, hol nem volt..."- elindulunk
meseországba barangolni.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése