CSAK EL INNÉT...

Elég volt a céltalan bolyongás,

elég volt már az őrült hajsza;

legyen a vég egy búgó bús sikoltás

és rogyjak bé a szennybe a piszokba,

csak el innet.

Elég volt a paradicsomi sors,

elég volt a bűnök Sodomája;

hosszú már így is életem fonálja,

nem kormányzok, mindegy, hogy hova,

csal el innét.

Elég volt már a kínos vergődésből,

elég volt már a megpróbáltatás;

nem biztatom tajtékzó lovaim,

hogy érjen fél úton a nagy kaszás,

csak el innet.

Itt kanyarogsz utam a Karszt tetőn,

szakadék szélén állok reszketőn;

le kell zuhannom,--mindegy, hogy hova,

ha más hova nem, hát a pokolba,

csak el innét.

(Újvidék)

ÉN IS KELETRŐL JÖTTEM

Régen,...mikor még népek jöttek

az emberiség országútján,

mikor az ősök vándoroltak

keresztül falvan, erdőn, pusztán,

az én apám is ott rohant

halált megvető bátorsággal,

az én apám is akkor jött be

vállain párduc-kacagánnyal,

kezében felajzott röpke nyíllal,

keblében dobogó magyar szívvel.

Álmos vezérét követve

alatta tombolt karcsú ménje.

Én is keletről jöttem,

-Régen,...az álmok hajnalán,

mikor vezérlő Álmost követte

nyugat felé az ősapám.

Én is keletről jöttem,

mikor vérből hullott zivatar,

mikor népével kelt még harcra

az Olympos ezer lakója.

Mikor az emberekkel együtt

az Istenek is öldököltek;

Akkor sokklat dúsabb termést hoztak

a vérben ázott szántóföldek.

Mikor még hősen dobogtak a szivek;

akkor,...a vérzivatarban keletről jöttem.

ÉN A TERMÉSZET SZERETŐJE VAGYOK

A kék felhőkkel fedett ég alatt

szeretnék lakni magam békén,

hol szemeimet megnyugtatnám

mennybenyúló nagy hegyek bércén;

én a természet szeretője vagyok.

Szeretnék pihenni virágágyon,

ezer virág dús szagát szívnám.

Szeretnék keresztül vándorolni

egyfolytában vagy száz világon;

én a természet szeretője vagyok.

Én a kék selymű égért vágyom

és a haragzöld lombokért;

a elbolyongva egy lankás tájon

rajongni zúgó habokért;

én a természet szeretője vagyok.

Szeretnék egyszer beletúrni

szőke-selymű arany hajába

s kedvesemnek ölére hajtani fejem,

-ezek csask vágyak, vak vágyak,-hiába;

én a természet szeretője vagyok.

Szerelmesem szeme a Nap,

gyémántjai: a csillagok,

dús hajfürtje: a zöld mező,

sóhaji: éjek, s nappalok;

én a természet szeretője vagyok.

CSAK VÉRT NE

Bánom is én, bármi jön,

Mámor, bánat, mosoly vagy könny.

Bármi jöhet, állok elébe.

Mindent kiállok, csak vért ne, vért ne!

Csapjon gyilkosan bele az éjbe

Ezer villám a vak sötétbe.

Nem rettegek, állok elébe,

Hozhatnak mindent, csak vért ne, csak vért ne!

Hullhat körültem kénköves eső,

Zuhanjon a föld feneketlen mélybe,

Zavarodjon meg minden agyvelő,

csak vért ne, csak vért ne!

Vagy, ha már vér van, legyen borral

Keverve, mit egy szép lány kotyval.

Akkor nem bánom; fürödjék vérben,

Akkor nem félek, állok elébe.

(Újvidék)