Eszembe jutott egy ének,
Azt leírtam most tinéktek.
Csevegő pacsirta dalolta,
Én meg utána daloltam.
„Milyen jó a madaraknak,
Rejtett helyen fészket raknak.
Színe védi, föld elrejti”
A pacsirta így énekli.
Csavarvonalban ment égnek
És ott dalolt a felhőknek.
Istenét dicsérte egyre,
Ki őt ily jómódba tette.
„Lenn alattam, lenn a földön,
Ember küszköd a göröngyön.
És a gyönyört nem ismeri”
Miként madaram énekli.
„Hosszú éltük, mint a nádszál,
Fejükre is mennyi gond száll.
A madárnak, a madárnak
Nincsen gondja a világgal.
Rövid életű a madár,
Akár a csalfa délibáb.
Mégis sok jóban van része:
Két hazája,….két vidéke.
„Nem vágyódik, nem törekszik,
Lassan,…vígan megöregszik,
És elszáll a szép élete,
Mint a harmat tiszta könnye.”
„Hány embernek a világba,
Szabad a gyeplője szára.
Szabad szájjal, víg élettel
Fut a csúfos végzetébe.”
„A madárnak nincsen gondja,
Merész álma, aggodalma.
Míg az ember sokat akar
Kezében meg mi sem marad.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése