JUHÁSZ GYULA: CONSOLATIO
Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek,
Hiába szállnak árnyak, álmok, évek.
Ők itt maradnak bennünk csöndesen még,
Hiszen hazánk nekünk a végtelenség.
Emlékük, mint a lámpafény az estben,
Kitündököl és ragyog egyre szebben
És melegít, mint kandalló a télben,
Derűs szelíden és örök fehéren.
Szemünkben tükrözik tekintetük még
S a boldog órák drága, tiszta üdvét
Fölissza lelkünk, mint virág a napfényt
És élnek ők tovább, szűz gondolatként
Egy éve, hogy itthagyott minket.
Drága Papa! Gondolunk Rád!
Emlékére egy szeretettel teli vers Tőle 1954-ből:
KISFIAMNAK
Kis ágyad mellett zúg a kályha,
duruzsol meleg éneket.
s nyárrá hevíti,-hogy ne érezd-
a fagyos, gonosz teleket.
Kint ordas tépőfogait
közeledő tél csikorgatja,
hogy gyenge kicsi életed
éles fogával megkínozza.
Ne félj fiam! Nem lesz hatalma!
A hegyek gyomra még tele,
szenét a bányász neked adja
a kis szobánknak lesz melege.
Ablakunkon beles a sötét
Nincsen ijesztő rém hatalma,
mert fényét a tanyánk villanya
arany kévékben szétárasztja.
Az unalmat messze elűzzük.
Úgy-e kisfiam csudajó
a mi kis varázsotthonunk;
zenél, nevet a rádió.
Jó kicsi meleg otthonunkban
térdemre veszlek lovagolni-
-"Hol volt, hol nem volt..."- elindulunk
meseországba barangolni.
