Elfáradt már az öreg Nap,
Leesett, hogy fölkel holnap.
Végigfutott az égbolton,
Ragyogott a horizonton.
Elámulva néztem végig,
Hogy fut pályáján az égig.
Felkelt reggel friss erővel,
Birokra kelt az idővel.
Hányadszor eszed ez utat?…
És ez téged még nem untat?
Mért nem fordulsz egyszer vissza?
Szebb időket hoznál vissza.
Sok gyalázat vár még itt rád,
Míg kileheled a párád.
Verejtékes, kopasz fejed,
Háborog az agyvelejed.
Sok jót juttattál már nekünk,
Végig nézted rút életünk.
Fáradt lábbal, kábult fejjel
Mindig hamarább esel el.
Szerencséd, hogy a felhőkkel
Fenn oly gyakran elrejtezel.
Sok csúfságot látnál itt lenn;
Elfutnál tán ijedtedben.
Aggastyán nap, öreg vándor,
Hunyd már be a szempilládat.
Leheld egyszer ki lelkedet,
S ne juttass már több meleget!
Fényedből is csúfot űznek;
Nem örülnek már tenéked.
Még vigyorogsz szent örömmel,
Te ezt bírod türelemmel??
Fáradt lábad térdig kophat,
Ne mutasd vörös arcodat!
Und meg végül ezt az utat,
Más felé rój új utakat!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése